A magyar nyelvű személy- és helyneveket tartalmazó oklevelek a magyar nyelv korai történetének legfontosabb forrásai. Közülük eddig főként a valódi oklevelek kaptak kitüntetett figyelmet. A magyar írásbeliség korai időszakának forrásadottságait figyelembe véve azonban más típusú forrásokat (a másolatban fennmaradtakat és a hamis okleveleket) is be kell vonnunk a nyelvészeti vizsgálatokba. A szerző ezért munkája témájaként egy olyan oklevelet választott, amelynek 11. századi eredeti és hiteles példánya (1075) nem maradt ránk. A Garamszentbenedeki alapítólevélnek a 13. század második felében kiegészített, azaz interpolált változata ismert csupán. A szerző a közel 280 helynevet tartalmazó oklevél monografikus feldolgozását végezte el. Emellett a célja az volt, hogy az interpolált oklevél elemzésével megalapozza egy új, speciálisan a bizonytalan nyelvtörténeti forrásértékű nyelvemlékek feldolgozását segítő módszertan kidolgozását is.

Az alapítólevél szövegét öt egységben tárgyalja a szerző. Az elsőben a magyarországi oklevélírói gyakorlat legfontosabb jellemzőit, a fennmaradt oklevelek feldolgozásának a helyzetét és az interpolált oklevelek jellemző jegyeit mutatja be. A második fejezet az apátság, illetve az alapítólevél keletkezési körülményeit, to­váb­bá az oklevél filológiai megítélésének változásait tárgyalja. A harmadik nagy egy­ség az interpolált alapítólevél nyelvtörténeti forrásértéke körüli problémákat jár­ja körül. A negyedik fejezetben két kiemelt jelentőségű határleírás elem­zése kapott helyet. Az egyik határleírás az apátság közvetlen környezetét mu­tatja be. A másik pedig (Sági birtoké) azért érdemel külön figyelmet, mert szö­vegét az alapítólevélen kívül egy további oklevél is megőrizte. Ez a körülmény jó lehetőséget te­remtett egyrészt az összevető vizsgálatokra, másrészt pedig az interpolá­ció körülményeinek a tisztázására is. A határleírások elemzése mellett eb­ben a fejezetben két igen bizonytalan eredetű helynév, a Huger és a Susolgi nyelvtörténeti vizsgálatát is elvégezte a szerző. Itt tárgyalja továbbá a magyar nyelvű helynevek és az oklevél latin szövegének a viszonyát. Végül az utolsó, ötödik fejezetben az alapítólevélben szereplő valamennyi szórvány ana­litikus bemutatását végzi el szócikkes elrendezésben.