A Tihanyi alapítólevél a magyar nyelv legrégebbi Magyarországon született emléke. Az 1055-ben I. András király által kiadott, eredeti példányban fennmaradt latin nyelvű oklevélben 82 magyar nyelvű részlet szerepel: ezek egy része helynév, másik része helyet jelölő köznév, de találhatók benne ilyen jellegű elemekből álló szerkezetek is. Az alapítólevél nyelvtörténeti jelentőségét növeli az is, hogy nemcsak a magyar, de általában az uráli nyelveknek is a legrégebbi emléke.

E nyelvemlék iránt régóta megkülönböztetett figyelmet mutatnak a kutatók. Az oklevelet 1951-ben Bárczi Géza a magyar nyelvtörténetírás egyik legkiválóbb, máig érvényes alkotásában dolgozta fel (A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Budapest, 1951). Az oklevél létrejöttének 950. évfordulója ismét a fokozott érdeklődés középpontjába állította e forrást. Az utóbbi évtizedek nyelvtudományi-onomasztikai ismereteinek gyarapodása, módszereinek változása és az elemzésben felhasználható történeti és részben élőnyelvi forrásanyag felszaporodása azonban szükségessé tette e különlegesen fontos nyelvemlék újraértékelését.

A szerző a bevezető fejezetekben bemutatja az oklevél kutatástörténetét, és kijelöli vizsgálatának főbb szempontjait: ebben hangsúlyos szerepet kap az onomasztikai megközelítés. Az egyes nyelvi elemeket a könyv a korábban alkalmazott etimológiai módszerektől elérően a névrekonstrukció eljárásával elemzi: a nevek eredetének vizsgálata mellett igyekszik végigkövetni nyelvi történetüket a későbbi korokban is, feltárja a korabeli nyelvemlékekben található elemekhez való viszonyaikat, elemzi változásaik körülményeit is. E módszer fontos szerepet tulajdonít a nevek helyhez kötésének: a szerző látványos térképen is lokalizálja őket. Külön fejezet foglalkozik a magyar elemeknek és a latin szövegnek a nyelvi kapcsolatával, a magyar nevek latin nyelven történő megjelenésének a kérdéseivel, a magyar szórványok helynév-szociológiai helyzetével, amely a neveknek a népességtörténeti vizsgálatokban való felhasználhatóságát is érinti. Szól az oklevél magyar nyelvű részeiből kielemezhető csaknem száz helynév névrendszertani tanulságairól is. Az oklevél szövegét és ennek fordítását kritikai szemlélettel Szentgyörgyi Rudolf adta közre a kötetben