A magyar nyelv legrégebbi emlékei az első évezred fordulója után keletkeztek. Ezek azonban nem magyar nyelvű szövegek, hanem latin nyelven írott oklevelek, történeti munkák, amelyekben magyar nyelvű elemek is szerepelnek, főképpen helynevek és személynevek. Ezek az emlékek a magyar nyelvtörténetnek kiemelkedően fontos forrásai, és egyúttal az uráli nyelveknek is a legrégebbi emlékei. A nyelvtörténeti, onomasztikai hasznosításon túl más történeti érdeklődésű tudományok számára is nélkülözhetetlen információkat rejtenek magukban.

Fontosságuk ellenére a magyar nyelvtudomány és onomasztika igen keveset hasznosított ebből a forrásanyagból. Ahhoz, hogy ez a gazdag nyelvi anyag megfelelően felhasználható legyen, és jól hasznosuljon a kutatásokban, a kutatók számára megfelelő formában feldolgozva kell rendelkezésre bocsátani. A 20. század elején e forrásanyag személynevekre vonatkozó része már napvilágot látott Fehértói Katalin Árpád kori magyar személynévtár (Budapest, 2003) című munkájában. Az oklevelek anyagának nagyobb és nyelvtörténeti, onomasztikai, történettudományi szempontból is fontosabb részét jelentő helynevekről azonban ilyen jellegű feldolgozás nem készült.

A Korai magyar helynévszótár sorozatának elindításával a debreceni kutatók arra vállalkoztak, hogy ezt a hiányt pótolják. A szótár az 1350 előtt előforduló összes helynévi említést kívánja közzétenni. A helynévi adatok nyelvi szempontok szerint elrendezve szerepelnek a szócikkekben, amelyek kialakításában morfológiai szempontok élveznek elsőbbséget, de az egyes említések által jelölt helyek, denotátumok is elkülönítve jelennek meg.

A Korai magyar helynévszótár első kötete 15 régi vármegye teljes 1350 előtti helynévanyagát tartalmazza. Folytatását több évtizedes munkafolyamatként tervezték meg a szótár szerkesztői. A munka várhatóan öt kötetben jelenik meg, és anyaga már a megjelenés ideje alatt on-line formában is az érdeklődő szakemberek rendelkezésére áll.